Gyereknap
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is volt gyereknap az Auchan Korzón.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is volt gyereknap az Auchan Korzón.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is volt gyereknap az Auchan Korzón. A programok május 23-án és 30-án, 9-9 helyszínen várták a kisebbeket és a nagyobbakat. Mind a 18 áruházban 8 órán át zajlott a promóció, amiben a vásárlók az adott Auchan Korzó bármelyik üzletéből származó blokkal tudtak részt venni. A gyerekek nyereményesőben fürödhettek, emellett pedig körmönfonás, arcfestés és kézműves sarok is várta a látogatókat.

A budaörsi áruházban extra programmal kedveskedtünk a gyerekeknek, akik egy aszfaltrajz-versenyen alkothattak, ahol az első három helyezett díjat is kapott, Szegeden pedig Auchannal együttműködve igyekeztünk színesebbé tenni a napot a gyerekek számára. Megannyi fotó, videó és a több mint 1000 kiosztott ajándék bizonyítja, hogy a gyermekek nagyszerűen érezték magukat ezen a két hétvégén.

Új helyen a FOTOLAND!
Megnézem
Korzó Párbaj!
Megnézem
ÖSSZES HÍR